2019. március 24., vasárnap

ÖN-TÉR-KÉP, A magyar nemzet lelkiállapota - Tallián Hédi interjúja Jelenczky Istvánnal




Az interjú itt hallgatható meg:



Valódi köszönettel tartozom. Most, hogy a beszélgetés által újra felidéződött bennem a film-élmény, vált igazán tudatossá, világossá számomra, mit is indított el annak idején, miután megnéztem, mennyire alap-élménnyé, hozzáállássá vált az, ami valahogyan már addig is jelen volt az életemben, de igazán csak a film megnézése után vált bázissá számomra! Ez pedig az az érzés, meggyőződés, annak tudása, az arról való tudomás, hogy mennyire, milyen szoros szálakkal összefüggünk mindannyian a mélyben, és hogy tulajdonképpen „kötelességünk” a saját magunk belső, lelki dolgait rendbe tenni, hiszen minden egyes külső és belső tettünkkel, gondolatunkkal, érzésünkkel hatással vagyunk a nagy egészre, a közös tudati mezőre. Párkapcsolati, családi, nemzedéki, nemzeti szinten egyaránt, és még feljebb is!

Ezt persze addig is tudtam, de ott, akkor, a film megnézése után olyan erőssé vált bennem ez az érzés, hogy mondhatni, elsajátítottam (szép a magyar nyelv: sajáttá tettem) azt az alapállást mindenben, amit csinálok, hogy önkéntelenül mindig egy nagyobb egész szempontjából is nézem, érzékelem azt. A legfontosabb dolgok egyikévé vált számomra, hogy milyen hatást teszek, milyen energetikai lenyomatot okozok a tetteimmel, érzéseimmel, gondolataimmal a közös tudati-lelki terünkben! Ez szinte kézzelfoghatóvá vált számomra mindenki más esetében is, ez pedig a film megnézése óta van így igazán! Szépen lassan kialakult bennem, és most, az interjú hallgatása döbbentett rá, hogy ez azóta történt, a film volt a kiváltó oka!

Persze ez nem azt jelenti, hogy mindig mindenben „tökéletesen” és helyesen cselekszem, erről szó sincs! J J Egyáltalán nem! Csupán a belül és kívül zajló dolgaimnak visszavonhatatlan alapjává lett az a tudomás, hogy ezek nem elszigeteltek – és egyikünké sem! – a Nagy Egésztől, nevezzük ezt akár kollektív tudattalannak, kollektív tudatnak, nemzettudatnak, vagy közös lélekállapotnak! A nagy összefüggés persze ezen is túlmegy, túlmutat, egészen a szív szintjéig J, de ezzel nincsen semmi baj, különböző szintjei, rétegei vannak a Nagy Egységnek.

Persze kötelességből nem lehet az ilyesmit csinálni, de minden esetre én azóta ennek tudatában élek és létezem… Köszönöm az emlékeztetőt!