 |
| Kafarnaumi táj |
Iriza mellé ültem, örültem, hogy viszontlátom régi barátnőmet. Salome és Serafim is ott voltak. Úgy éreztem magam, mint egy nagy családban. Iriza rám nézett nagy, barna szemével és mosolyogva kérdezte: „Boldog vagy?” Bólintottam, és így feleltem: „Minden rendben. Veletek mi történt?” „Arra használtuk fel az időt, hogy jól érezzük magunkat. Mindannyiunk számára világos, hogy most épp valamire felkészülünk. Amint megérkezett a hír, hogy Jézus megint magához hív bennünket, boldogok voltunk, és azonnal elindultunk. Azt hiszem, valami különleges fog történni. Nézd csak, mennyi embert gyűjtött maga köré, milyen sokakat megérint, pusztán jelenléte által! Senki más nem tudná ezt elérni, csak ő!” Majd így folytatta: „Azt hiszem, fel sem tudom fogni, milyen nagy ajándék számunkra, hogy olyan közelről megismerhettük őt! Csak most kezd bennem tudatosulni, hogy látom a tömegeket hozzá áramlani!”
Amikor bealkonyodott, Jézus mindenütt olajlámpásokat
gyújtatott, melyek a beköszöntő éjszakát megvilágították. Némi nyugtalansággal
észleltük, hogy körülöttünk római katonák gyülekeztek, akik azt tudakolták, mi
történik. Nem messze tőlünk letelepedtek, és csak figyeltek minket. Nem láttuk
fegyvereiket és nem tudtuk szándékukat sem, vajon közbe avatkoznának-e, ha
valami történik. Jézus hihetetlen nyugodtsággal és szeretettel volt teljes.
Beszélt az emberekkel, és foglalkozott tanítványaival. Az övéi felnőttek. Már
hozzájuk is mentek az emberek, ők pedig készek voltak szeretettel válaszolni,
tanácsot adni nekik.
Amint az idő előrehaladt, Jézus felment a dombra, hogy
mindenki felismerhesse. Bennünket és tanítványait megkért: „Gyertek ide!
Üljetek körém, közel!” Ebben a pillanatban azonban megmozdultak a rómaiak,
odajöttek és el akarták zárni az utunkat. „Mi folyik itt?” - kiáltottak ránk. A
parancsnokuk közelebb ment Jézushoz és megkérdezte: „Mire készültök itt?” Jézus
nyugodtan ránézett: „Az urad megparancsolta, hogy azt tedd, ami a te dolgod. Az
én uram megparancsolta nekem, ami az én dolgom. Szolgáljuk mindketten az
urunkat!” A parancsnok így felelt: „Engem azért küldött az én feljebbvalóm,
hogy figyeljek, mi történik itt, és avatkozzak be, ha megint zavargásokra
kerülne a sor.” Jézus szeretettel, határozottan válaszolt: „Megígérem neked,
hogy nem lesznek itt zavargások. De vajon felismered, miért vagy itt? Bár római
vagy, mégis egy vagy közülünk. Nem az én szavaimat keresed te is? Nem az én
híremet követed?” Ezeket a szavakat a római légiósai nem hallották. A
parancsnok odament alárendeltjeihez, és megparancsolta nekik, hogy az
embertömegtől bizonyos távolságban posztoljanak. E szavakkal tért vissza: „Azt
mondtam nekik, őrködjenek ott. Biztosítottam őket, hogy itt maradok, és azonnal
jelt adok, ha nyugtalanság támad, hogy lépjenek közbe. Szívem azonban azt
kívánja, hogy hallhassam szavaidat! Ó, Uram, megengeded, hogy itt maradjak?”
Jézus rápillantott, és így válaszolt: „Ezért jöttél. Én
köszönöm neked, hogy gondoskodtál róla, hogy őrködj felettünk csapataiddal,
hogy nyugodtan hirdethessük itt Isten Igéjét.” Hallottam a beszélgetést, és szórakoztató
volt megfigyelni, hogyan fordította meg Jézus a helyzetet. A rómaiak már nem
leselkedő ellenségeink voltak, hanem vigyáztak ránk! Az ellenség szívét szerető
őrök szívévé változtatta át!
Jézus felállt a hegyre, mi pedig a közelében maradtunk. A
hegy szép helyet kínált számunkra az olajfák alatt. Abban a kegyelemben volt
részünk, hogy Jézus jelenlétében lehettünk. Nagy tolongás alakult ki, mindenki
megpróbált a lehető legközelebb hozzá helyet találni. A tanítványok segítettek,
hogy mindenki az Úr közelében kapjon helyet, úgy, hogy mindannyian hallhassák
őt. Eltartott egy darabig, míg az embertömeg megnyugodott. Minden életkorú
ember megtalálható volt itt, családokat láttam gyerekekkel, öregeket és
fiatalokat. Sok arcon az izgatottság jelei voltak láthatóak, ahogyan az Úr
szavaira vártak. Míg végül Jézus felállt és beszélni kezdett: „Palesztina népe,
köszönöm nektek, hogy szívetek meghallotta hívásomat és eljöttetek! Szívetek
hangja, mely sokakat közületek hosszú útra vezetett, legyen megjutalmazva! A
menny a legszentebb éjszakákat hirdeti most meg, amelyeket Palesztina népének
ajándékozok. Mindannyian keresésben vagytok. Mindannyian keresitek az utat.
Azért jöttem, hogy megvilágosítsam, fényessé tegyem és előkészítsem számotokra
ezt az utat!
Mindenki, aki ide jön, legyen üdvözölve, akár barát, akár
ellenség! Mindenki közületek ismerje fel a mellette ülőt barátjaként! Ami itt
uralkodni fog, az nem különböző kultúrák harca. Amit itt meghirdetünk, az a
szeretet szellemének kultúrája, ami minden népet egyesít. Ismerem a hírt, ami
az országot járja: sokan közületek azt remélik, hogy itt a zsidók új királyát
láthatjátok, akit fel akartok éleszteni. Íme, ezeket az igéket hirdetem nektek:
Nem e világból való király vagyok, és nem azért jöttem, hogy uralkodjak, hanem
az igazságosság kardja vagyok! Azért jöttem, hogy megváltást hozzak! A
megváltás szavait Isten a Mennyből hozzátok intézi majd, és ezeken az
éjszakákon általam juttatja el fületekhez. Mindannyian áldottak vagytok! Senki,
aki a szeretet hangját hallotta, soha többé nem lesz elfelejtve, az időkön át
soha többé nem talál rá a halál, csak az újjászületés.
Nézzetek most azokra, Palesztina népe, minden népek népe,
más országok népei, akik engem körülvesznek! Itt olyan emberek ülnek, akik már
régóta kísérik utamat. Isten hangjának hívó szava már mindannyiukat megtalálta. Titeket pedig, akik itt ültök, mindannyiótokat kiválasztott Isten hangja. Az
engem körülvevő körbe tartozók, akik már lábaimnál ülve régóta hallgatják
szavaimat, ők hozzátok fognak menni, a világba fognak menni, hogy üzenetemet
hirdessék sok országban. De közöttetek, akiket itt látok magam előtt, sokakat
találok, akik Isten Világának egy kapuját hordozzák magukban. Ma este
megtalálják egymást azok, akik engem kísérnek. Engem azok követnek majd, akik a
Földet kísérik, akik minden népet kísérnek, és Isten hangját hirdetik. Ma az én
szavaimat hallgatjátok, de a jövőben az ő szavaikat hallgatjátok majd. Hiszen
őbennük is ott van az isteni igazság igéje.”
És Jézus szólt: „Az a száznyolc, akit ma hívtam, álljatok
fel! Hadd lásson benneteket a nép, mint az isteni ige hirdetőit! Ég és Föld
közötti kapuk őrei, halljátok szavamat és ismerjétek fel önmagatokat
szívetekben! A szívetekben kinyílnak a kapuk, egy kör jön létre körülöttem, aki
a Krisztusfény megtestesítője, minden világ összes szeretetének megtestesítője
vagyok. Azért jöttem, hogy szeretetemmel megvilágosítsam ezt a Földet,
megváltsam és meggyógyítsam a Földet. Azért jöttem, hogy felismerjelek
benneteket! Álljatok föl immár!
folyt. köv.
------------------------------------------------------------------------
Ich setzte mich zu Irisa, denn ich freute mich, meine alte
Freundin wiederzusehen. Auch Salome war da und Seraphim. Ich fühlte mich wie in
einer großen Familie. Irisa sah mich mit ihren warmen Augen an. Sie fragte mich
lächelnd: „Bist du glücklich?“ Ich nickte und sagte: „Alles ist gut. Wie ist es
euch ergangen?“ „Wir haben die Zeit genutzt, um es uns gut gehen zu lassen. Uns
allen ist klar, wir bereiten uns auf etwas vor. Als die Nachricht kam, dass
Jesus uns wieder zu sich ruft, waren wir glücklich und sind sofort
aufgebrochen. Ich glaube, es wird etwas Besonderes passieren. Sieh mal, wie
viele Menschen er um sich sammelt, wie viele Menschen von ihm berührt werden,
nur durch seine Anwesenheit. Kein anderer als er könnte das vollbringen.“ Sie
sagte: „Ich glaube, ich kann noch gar nicht fassen, welches Geschenk uns zuteil
wurde, dass wir ihn so nah kennenlernen durften. Jetzt, wo die Massen zu ihm
strömen, wird mir das erst bewusst.“
Als die Dämmerung einfiel, ließ Jesus überall Öllichter anzünden.
Die Nacht, die einbrach, wurde erhellt. Wir nahmen mit einiger Unruhe war, dass
sich römische Soldaten um uns sammelten, die auskundschafteten, was vor sich
ging. Sie hatten einen Platz abseits von uns eingenommen und beobachteten uns
nur. Unübersehbar waren ihre Waffen und ihre Bereitschaft einzugreifen, wenn
etwas geschah. Jesus hatte eine unglaubliche Ruhe, eine unglaubliche Liebe. Er
sprach mit Menschen und er kümmerte sich um seine Jünger. Die Seinen waren
erwachsen geworden. Schon kamen die Menschen auch zu ihnen, und sie waren
bereit, ihnen mit ihrer Liebe Antworten zu geben, sie zu betreuen.
Als die
Stunde fortgeschritten war, ging Jesus auf den Hügel, so dass ihn alle erkennen
konnten. Er bat uns und seine Jünger: „Kommt zu mir. Setzt euch nah um mich.“
In diesem Moment aber bewegten sich die Römer und kamen auf uns zu und wollten
uns den Weg versperren. „Was geht hier vor sich?“ herrschten sie uns an. Ein
Hauptmann näherte sich Jesus und fragte: „Was habt ihr hier vor?“ Jesus sah ihn
ruhig an: „Dein Herr hat dir befohlen, was du zu tun hast. Mein Herr hat mir
befohlen, was ich zu tun habe. Lass uns beide den Dienst an unseren Herren
tun.“ Der Hauptmann sagte zu ihm: „Mich hat mein Herr geschickt, um
aufzupassen, was hier passiert, um einzuschreiten, wenn es wieder Unruhen geben
sollte.“ Jesus war liebevoll gefasst: „Ich verspreche dir, dass es hier keine
Unruhen geben wird. Aber erkennst du, warum du hier bist? Zwar Römer, aber
dennoch einer, der zu uns gehört. Suchst du nicht auch meine Worte, folgst
meinem Ruf?“ Diese Worte hatten seine römischen Legionäre nicht gehört. Der
Hauptmann ging zu denen, die ihm unterstanden, und gebot ihnen, sich abseits
der Menschenmenge zu postieren. Er kam zurück mit den Worten: „Ich habe ihnen
gesagt, dass sie Wache stehen sollen. Ich habe ihnen versichert, dass ich hier
bleiben werde und, wenn es irgendeine Unruhe gibt, ihnen sofort ein Zeichen
gebe, um einzuschreiten. Mein Herz aber wünscht sich, dass ich deine Worte
höre, oh Herr, erlaubst du mir hierzubleiben?“
Jesus sah ihn an und antwortete ihm: „Dafür bist du gekommen. Ich
danke dir, dass du dafür gesorgt hast, dass du uns sogar bewachst mit deinen
Truppen, damit wir hier in Ruhe die Worte Gottes verkünden können.“ Ich hatte
dieses Gespräch mit angehört, und ich fand es sehr amüsant zu bemerken, dass
Jesus es geschafft hatte, die Situation umzukehren. Die Römer waren nicht mehr
unsere lauernden Feinde, sondern sie bewachten uns nun. Er hatte das Herz der
Feinde in die Herzen von liebenden Wächtern verwandelt.
Jesus stellte sich auf den Berg. Wir blieben in seiner Nähe. Der
Berg bot uns schöne Plätze unter Olivenbäumen. Wir hatten die Gnade, in Jesu
Gegenwart zu sein. Es gab ein großes Gedränge, alle versuchten, so nahe an ihn
heranzukommen wie möglich. Die Jünger sorgten dafür, dass jeder einen Platz
bekam in der Reichweite des Herrn, so dass sie ihn hören konnten. Es dauerte
eine Weile, bis die Menschenmenge Ruhe gefunden hatte. Alle Altersgruppen waren
da, Familien mit Kindern bemerkte ich, Alte und Junge. Viele Gesichter warteten
mit Spannung auf die Worte des Herrn. Bis Jesus aufstand und zu sprechen
begann: „Volk von Palästina, ich danke euch, dass euer Herz meinen Ruf
vernommen hat und ihr hierher gekommen seid. Die Stimme eures Herzens, die
manchen von euch einen langen Weg beschieden hat, soll belohnt werden.
Verkündet aus dem Himmel sind die heiligsten Nächte, die ich dem Volk Palästina
schenke. Jeder von euch ist auf der Suche. Jeder von euch sucht den Weg. Ich
bin gekommen, um euch diesen Weg zu erläutern, zu erhellen und zu bereiten.
Jeder, der hierher kommt, ist willkommen, ob Freund oder Feind.
Jeder von euch soll den Nächsten, der neben ihm sitzt, als Freund erkennen. Was
hier walten soll, sind nicht Kulturen, die sich anfeinden. Was wir hier
einläuten, ist die eine Kultur des Geistes der Liebe, die alle Völker vereint.
Mir ist die Kunde bewusst, die durch das Land geht. Viele von euch hoffen, dass
ihr hier den neuen König der Juden seht, den ihr auferstehen lassen wollt.
Lasst mich euch diese Worte verkünden: Ich bin nicht ein König von dieser Welt
und nicht gekommen, um meine Herrschaft zu errichten, sondern ein Schwert der
Gerechtigkeit. Ich bin gekommen, um Erlösung zu bringen. Die Worte der Erlösung
wird Gott aus dem Himmel an euch richten und über mich in diesen Nächten zu
euch kommen lassen. Jeder von euch ist gesegnet. Jeder von euch, der die Stimme
der Liebe gehört hat, wird nie wieder vergessen werden, über die Zeiten hinweg
nie wieder den Tod finden, sondern die Wiedergeburt.
Seht auf
die, die mich umgeben, Volk Palästinas, Völker aller Völker, Völker aus anderen
Ländern. Hier sitzen Menschen, die meinen Weg schon lange begleiten. Jeden von
ihnen hat der Ruf der Stimme Gottes schon gefunden. Aber jeden von euch, der
hier sitzt, hat die Stimme Gottes erkoren. Jener Kreis, der mich umgibt, die
jetzt zu meinen Füßen schon lange meinen Worten lauschen, werden zu euch
kommen, werden in die Welt gehen, um meine Botschaft zu verkünden in vielen
Ländern. Aber unter euch, die ich vor mir sehe, finde ich viele, die ein Tor zu
Gottes Welt in sich tragen. Am heutigen Abend werden sich jene finden, die mich
begleiten. Mir folgen jene, die die Erde begleiten, die jedes Volk begleiten
und die Stimme Gottes verkünden. Heute werdet ihr meinen Worten lauschen, aber
in Zukunft werdet ihr ihren Worten lauschen. Denn auch in ihnen wohnt das Wort
der göttlichen Wahrheit.“
Jesus sagte: „Jene hundertacht, die ich heute gerufen habe, steht
auf. Lasst das Volk euch schauen als Verkünder des göttlichen Wortes. Hüter der
Tore zwischen Himmel und Erde, vernehmt meine Worte und erkennt euch in euren
Herzen. Die Tore in euren Herzen öffnen sich, ein Kreis will sich schließen um
mich, der ich bin die Verkörperung der Christuslichtes, Verkörperung aller
Liebe aller Welten. Ich bin gekommen, um mit meiner Liebe diese Erde zu
erhellen, die Erde zu erlösen, die Erde zu heilen. Ich bin gekommen, um euch zu
erkennen. Steht nun auf!“
Fortsetzung folgt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése