Durga Holzhauser - Agni Eickermann,
Jézus
A könyv
- részlet -
389. old-tól:
„Egy nap Simon így szólt: „Gyere Mirjam, indulunk. Jézus
követet küldött, hogy menjünk hozzá. Kapernaum közelében időzik, ott fogjuk őt
megtalálni.” Megfogtam a kezét, és így feleltem: „Nem tudom, oda akarok-e
menni. Hogyan mutathatnánk meg a többieknek azt, amit itt éltünk?” Mire ő: „Ne
töprengj ezen. Csak gyere velem.” Útra keltünk Kapernaum felé. Kellemes volt
Simonnal utazni. Ahol csak meg kellett aludnunk, mindenütt gondoskodott szállásról,
nekem pedig saját szobáról, hogy ne veszélyeztesse jó híremet. Amikor csak
ennünk kellett, mindig talált fogadót. Az utazás nyugodt volt, két szolgája
kísért bennünket, akik mindig gondoskodtak jóllétünkről. Amikor megérkeztünk
Kapernaumba, Simon szerzett szállást számunkra.
Majd Jézus keresésére indult. Amikor visszatért, elmesélte:
„Jézus körül embertömegek vannak. Néhány hete gyűjti őket itt maga köré. Ma
estére bennünket is hívott, minden este prédikál. Az emberek a világ négy
égtája felől áramlanak hozzá. Itt olyan helyre talált, ahol nem tekintik
ellenségnek, mint Jeruzsálemben. Testvéred, Lázár is itt van, és Jézus
elküldött valakit, hogy magához hívja azokat is, akik még Jeruzsálemben
időznek. Ő maga egy Zakariás nevű vámszedő házában lakik. Én is megismertem,
kedves férfi. De hallottam a tanítványai és mások elutasító véleményét is, akik
azt mondják, azzal, hogy Jézus egy vámszedő házába tér be, a társadalom aljával
áll le, de őt ez nem érdekli.”
Simon így szólt hozzám: „Pihend ki magad egy kicsit.
Szükséged van rá. Este aztán együtt megyünk Jézushoz. A vámszedő házában
találkozunk, ott vár bennünket.” Ahogy Simon megígérte, értem jött, és a
vámszedő, Zakariás házához vezetett. Magas, erős férfi volt, nagyon vidám, és
miközben meghívott vacsorára, elmesélte nekünk a történetét, ahogyan az utcán
Jézussal először találkozott. Jézus megszólította őt: „Vendégül látnál engem a
házadban?” A tanítványait pedig mind otthagyta, mondván nekik: „Találjatok
magatok szállást!” És Jézus hetek óta lakott ennél a férfinál. Zakariást
különösnek találtam, azt kérdeztem magamtól, vajon tudja-e, kit lát vendégül.
Jó barátként kezelte Jézust, úgy tűnt, jól érzik magukat együtt. Mintha már
ismerték volna egymást, örültek és tréfálkoztak. Ezen az estén olyan oldalát
ismertem meg Jézusnak, Simonnak és Zakariásnak, amit még soha nem éltem meg
azelőtt. Tréfálkoztak és úgy viselkedtek, mint a szabadjára engedett gyerekek.
Őszintén szólva jól éreztem magam köztük. Az este felszabadított az elmúlt
időszak gondjai alól.
Jézus egyszer csak rám nézett, és így szólt: „Simon,
tudod, hogy Mirjam a gyermekedet hordja az ölében?” Simon így szólt: „Nem
tudtam, de sejtettem.” Jézus magába tért, és ezt kérdezte: „Mit akartok most
tenni?” Simon így felelt: „Azt, amit kell. Mirjam nálam maradhat.” Jézus
megállt egy pillanatra: „Legjobb volna összeházasodnotok, akkor tudnám, hogy
Mirjam azokban az időkben, amik várnak ránk, a legjobb kezekben van nálad. És
biztos lennék benne, hogy a jövőjéről is gondoskodnál. Biztonságban szeretném
tudni azokat a nőket, akik közel állnak a szívemhez. A férfiak miatt kevésbé
aggódom, ők nyugodtan vándorolhatnak országokon át. MaRát már jó kezekben
tudom. Ha Mirjam a házadban védelemre talál, az nagy örömömre szolgálna. Mivel
látom, szeretitek egymást, valószínűleg ez nem okoz nagy nehézséget számotokra.
Magda már idős asszony, ő a halálomig kísér majd engem. Ő ezt a sorsot
választotta, miatta sem aggódom már. Már csak drága szolgálóm, Mária Magdaléna számára kell egy megoldást találnom, aki az utóbbi hetekben híven kísért engem.
Mindenek fölött szeretem őt, de nem lehetek a férje, habár sok titkos órán a
férje voltam. Isten majd megmutatja az utat, hiszen az utóbbi napokban egyre
inkább érzem, miért jöttem és mi vár rám.
Mirjam, a gyermek, akit a szíved alatt hordasz, olyan
lélek, aki világokat egyesít majd. Bizonyos dolgoktól mégsem tudlak megkímélni,
hiszen azt választottad, hogy kísérsz engem. Mostantól tudnod kell, hogy nincs
messze az idő, amikor ebben a világban meghalok és feltámadok. Ezekben az
időkben Téged és Simont is arra kérem majd, hogy legyetek mellettem. Nem adatik
meg számodra, hogy nyugalomban visszavonulj, és gyermekednek, családodnak élj.
A gyermek, akit szíved alatt hordasz, kísérni akar engem, noha még nem is vett
fel földi alakot. Nemsokára megvalósulásnak indulnak mindazok a víziók,
amelyekért imádkoztunk, amiért jöttünk, és melyeket szívemben hordozok.
Lépéseket kell tennem ezek bevezetésére, hogy betölthessük a víziókat.
Az emberek áramlanak hozzám minden égtáj felől. Az
elkövetkezendő hét éjszakát arra fogom használni, hogy Isten Szavát lehozzam a
Földre. Azt szeretném, ha ott lennétek. Legkedvesebb barátaim közé tartoztok.
Zakariás, aki az asztalomnál ül, régi barát a törzsünkből, hiszen mindannyian
régről egy családhoz tartozunk. Sok korszakban újra egymásra találunk, hogy
együtt legyünk. Ebben a korban nehéz feladatott vállaltunk. De tudom, hogy ti
tartást adtok nekem, mint ahogy én is támogatlak benneteket!” Jézus szavai nem
is sokkoltak engem. Sok éjjelen át álmodtam már az eltávozásáról és
visszatéréséről. E világban a halált fogja választani – ebben biztos voltam.
Azt is tudtam, hogy mi magunk valamit készenlétben tartunk a számára és
valamire felkészülünk, ami túlmegy ezen a világi halálon. Hirtelen összeálltak
bennem álmaim és vízióim.
Azt, hogy gyermeket hordok a szívem alatt, már néhány
napja sejtettem. Egy nagy fény volt az, amit hordoztam. Egy pillanatra Simonra
néztem, és mélységes bizonyosság öntött el, hogy nála jó helyen leszek. Örültem
annak is, hogy láthattam Mária Magdalénát. A sejtésem, hogy Jézus kedvese lett,
igaznak bizonyult. Senki sem sejtette, ez az ő titkos történetük volt, mely
rejtve maradt a Jézust körülvevő emberek és a tanítványok előtt. Mária Magdaléna nehéz feladatot vett magára. Legmélyebb szívemből kívántam nekik ezt a
szerelmet, hiszen tudtam, ez az, amire vágyott.
Azon az estén egy domb lábánál találkoztunk. Nem is
kellett tudnunk, hol találjuk a helyet, hiszen emberek tömegei áramlottak abba
az irányba. Szinte számlálhatatlanul sok ember gyűlt össze. Jézus még nem
mutatkozott, de a távolból észre vettem Irizát. Simon és én célba vettük a
csoportot. Újra találkoztunk jeruzsálemi barátainkkal, nagy volt a viszontlátás
öröme mindkét oldalon. Mária Arimatiai Józseffel jött. Volt velük egy barát is,
akit már egyszer korábban láttam, Nikodémusz. Annak is örültem, hogy újra
találkozhatok Jézus tanítványaival, mindannyiukat üdvözöltem. Nagyokká lettek,
hatalmasakká, olyanok voltak Jézus oldalán, mint az oszlopok. Péter különösen
szívélyesen üdvözölt. Látszott rajtuk, hogy Jézus iskolázta, felemelte őket, és
még mindig növekedtek. Most már látni lehetett, miért őket választotta. Simont
nagy tisztelettel üdvözölték – látszott, hogy elismeréssel adóznak neki.
Jézus megparancsolta a tanítványoknak, hogy hozzanak
kenyeret és táplálékot a népnek, hogy ellássák őket. Ám egyre többen jöttek,
talán több százan is lettek. Végül a tanítványok Jézushoz mentek és azt
mondták: „Nincs elég kenyerünk, hogy mindenkit ellássunk.” Jézus csak
mosolygott, és így szólt: „Osszátok szét a kenyeret.” Azon az estén csodálatos
módon akármennyi kenyeret is osztottak szét a tanítványok, nem fogyott el.
Mintha a cipók újra és újra megszaporodtak volna. Ennek a misztériumnak
mindannyian a tanúi voltunk. Mindenki kapott enni, anélkül, hogy az étel
elfogyott volna. Amikor Jézus megjelent, könnyed volt. Kedvesen üdvözölte
Jeruzsálemből érkezett barátait..."
- folyt. köv. -
------------------------------------------------------------------------------------------------
Durga Holzhauser - Agni Eickermann,
Jesus
Das Buch:
Ab Seite 389:
„Bis eines
Tages Simon sagte: „Komm, Miriam, wir brechen auf. Jesus hat mir einen Boten
geschickt, dass wir zu ihm kommen sollen. Er hält sich in der Nähe von
Kapernaum auf, wo wir ihn finden.“ Ich nahm ihn an der Hand und sagte: „Ich
weiß nicht, ob ich da mitgehen will. Wie sollen wir das, was wir hier gelebt
haben, den anderen zeigen?“ Und er sagte: „Mach dir darüber keine Gedanken.
Komm einfach mit.“ Wir brachen auf und gingen in Richtung Kapernaum. Mit Simon
zu reisen war angenehm. Wo auch immer wir schlafen mussten, sorgte er für eine
Unterkunft, wo er mir ein eigenes Zimmer zuteilte, um meinen Ruf nicht zu
gefährden. Wann auch immer wir essen mussten, fand er eine Raststatt. Das
Reisen war ruhig und von zwei seiner Diener begleitet, die immer dafür sorgten,
dass es uns gut ging. Wir kamen in Kapernaum an, und Simon sorgte für eine
Unterkunft für uns.
Er ging auf die Suche, um Jesus zu finden. Als er zurückkam,
erzählte er mir: „Es sind Massen von Menschen um Jesus. Seit
einigen Wochen sammelt er sie hier. Er hat uns
eingeladen, heute Abend zu ihm zu kommen, denn jeden Abend predigt er. Die
Menschen strömen aus allen Himmelsichtungen zu ihm. Er hat hier einen Ort
gefunden, wo man ihn nicht anfeindet wie in Jerusalem. Dein Bruder Lazarus ist
hier, und Jesus hat jemanden gesandt, um jene, die noch in Jerusalem weilen, zu
sich kommen zu lassen. Er selbst wohnt bei einem Zöllner mit dem Namen
Zacharias. Ich habe ihn kennengelernt. Er ist ein netter Mann. Aber ich habe
die ablehnenden Stimmen seiner Jünger und anderer Leute gehört, die sagen, dass
Jesus sich mit dem Abschaum der Gesellschaft abgibt, dass er bei Zöllnern
einkehrt, aber ihn kümmert das nicht.“
Er sagte zu mir: „Ruh dich ein wenig aus. Du brauchst es. Am Abend
werden wir dann gemeinsam zu Jesus gehen. Wir sollen uns in dem Haus des
Zöllners einfinden. Dort wird er uns erwarten.“ Ich wurde, wie versprochen,
abgeholt und Simon führte uns in das Haus des Zöllners Zacharias. Er war ein
großer, starker Mann. Zacharias war sehr fröhlich und erzählte uns, indem er
uns zum Abendmahl einlud, die Geschichte, wie er Jesus auf der Straße begegnet
war. Jesus habe ihn angesprochen: „Erlaubst du mir, Gast in deinem Hause zu
sein?“ Dann hätte er einfach alle seine Jünger stehen gelassen und gesagt:
„Findet selber eine Unterkunft!“ Und seit Wochen war Jesus bei diesem Mann
eingezogen. Ich fand Zacharias sehr erstaunlich und fragte mich, ob er sich
bewusst war, wer bei ihm wohnte. Er behandelte Jesus wie einen guten Freund,
und sie schienen eine gute Zeit miteinander zu haben. Sie waren wie Vertraute,
die miteinander Freude und Spaß hatten. An diesem Abend erlebte ich Jesus,
Simon und Zacharias von einer anderen Seite, so wie ich sie noch nie erlebt
hatte. Sie scherzten und benahmen sich wie ausgelassene Kinder. Zugegeben, ich
fühlte mich wohl unter ihnen. Es entlastete mich von den Sorgen der letzten
Zeit.
Bis Jesus mich ansah und sagte: „Simon, du weißt, dass sie ein Kind
von dir im Leib trägt?“ Simon sagte: „Ich weiß es nicht, aber ich habe es schon
geahnt.“ Jesus kehrte in sich und sagte: „Was wollt ihr jetzt tun?“ Simon
antwortete: „Das, was nötig ist. Sie kann bei mir bleiben.“ Jesus hielt inne:
„Es wäre das Beste, wenn ihr heiratet, dann wüsste ich auch, dass sie in den
Zeiten, die auf uns zukommen, in besten Händen bei dir ist. Und ich wäre mir
sicher, dass für ihre Zukunft gesorgt ist. Jene Frauen möchte ich in Sicherheit
wissen, die mir am Herzen liegen. Um die Männer mache ich mir weniger Sorgen,
sie können unbehelligt durch die Lande ziehen. MaRa habe ich schon in gute
Hände gegeben. Wenn Miriam in deinem Haus behütet ist, wäre es mir eine große
Freude. Da ich sehe, dass ihr euch liebt, dürfte es nicht schwierig sein für
euch. Magda ist eine alte Frau, und sie wird mich in meinen Tod begleiten. Sie
hat dieses Schicksal erkoren, um sie mache ich mir auch keine Sorgen mehr. Nur
für Maria Magdalena, die mich in den letzten Wochen begleitet hat und mir eine
treue Dienerin ist, muss ich auch noch einen Weg finden. Ich liebe sie über
alle Maßen, dennoch kann ich ihr kein Mann sein. Trotzdem bin ich ihr Mann in
manchen Stunden, die wir verheimlicht haben. Gott wird mir den Weg weisen, denn
ich fühle in den letzten Tagen immer mehr, wofür ich gekommen bin und was auf
mich zukommt.
Miriam, das Kind, das du unter deinem Herzen trägst, ist eine
Seele, die Welten vereinen will. Dennoch kann ich dir bestimmte Dinge nicht
ersparen, denn du hast erkoren, mich zu begleiten. Wisse von diesem Moment an,
dass die Zeit nicht
weit entfernt ist, da ich in dieser Welt Tod und
Auferstehung erfahren werde. In diesen Zeiten werde ich dich und auch Simon
bitten, bei mir zu sein. Es wird dir nicht gegönnt sein, dass du dich in Ruhe
zurückziehst, um dem Kind und deiner Familie Raum zu geben. Das Kind, das du in
deinem Bauch trägst, will mich begleiten, obwohl es noch keine Erdengestalt
angenommen hat. Es ist nicht mehr weit, die Vision aller Gebete, wofür wir
gekommen sind und die ich in meinem Herzen trage, beginnen ihren Lauf zu nehmen.
Ich muss die Schritte einleiten, um dies zu erfüllen.
Viele Menschen sind zu mir geströmt. Sie kommen aus allen
Richtungen. Ich werde die nächsten sieben Nächte nutzen, um Gottes Wort auf die
Erde zu bringen. Ich möchte, dass ihr dabei seid. Ihr gehört zu meinen liebsten
Freunden. Jener Zacharias, der an meinem Tisch sitzt, ist ein alter Freund
unserer Sippe, denn wir gehören alle zu einer alten Familie. In vielen Zeiten
finden wir uns wieder, um miteinander zu sein. In dieser Epoche haben wir uns
eine schwere Aufgabe gewählt. Aber ich weiß, dass ihr mir Halt gebt, so wie ich
euch stütze.“ Als ich diese Worte von Jesus vernommen hatte, war ich nicht
einmal schockiert. In vielen Nächten hatte ich seinen Abschied geträumt und
seine Wiedergeburt. Er würde einen weltlichen Tod erwählen, das war mir gewiss.
Ich wusste auch, dass wir etwas für ihn bereithielten und uns auf etwas
vorbereiteten, das über dieses weltliche Sterben hinausging. Plötzlich setzten
sich meine Träume und Visionen in meinem Inneren zusammen.
Dass ich ein Kind unter meinem Herzen trug, hatte ich schon einige
Tage erahnt. Es war ein großes Licht, das ich unter meinem Herzen trug. Ich sah
für einen Moment Simon an, und ich war mir tief bewusst, dass ich bei ihm gut
aufgehoben war. Ich freute mich darauf, Maria Magdalena zu sehen. Meine Ahnung
war richtig, dass sie Jesu Geliebte geworden war. Keiner ahnte es, es war ihre
heimliche Geschichte, den Menschen und den Jüngern um Jesus herum verborgen.
Sie hatte sich eine schwere Aufgabe auf ihr Herz geladen. Aus tiefstem Herzen
gönnte ich ihnen diese Liebe, denn ich wusste, dass es das war, was sie sich
ersehnt hatte.
An jenem Abend trafen wir uns am Fuße eines Hügels. Man hätte
nicht einmal wissen müssen, wie man den Ort findet, denn die Massen strömten
schon in diese Richtung. Viele Menschen hatten sich versammelt, kaum noch
zählbar. Jesus zeigte sich noch nicht, aber ich sah schon von ferne Irisa.
Simon und ich, wir steuerten auf die Gruppe zu. Wir trafen unsere Freunde aus
Jerusalem wieder. Die Freude über das Wiedersehen war auf beiden Seiten groß.
Maria war mit Josef von Arimathea gekommen. Ein Freund war bei ihm, den ich
schon einmal gesehen hatte, Nikodemus. Ich freute mich auch, alle Jünger von
Jesus zu sehen, und begrüßte sie. Sie waren groß geworden und mächtig, wie
Säulen an seiner Seite. Petrus begrüßte mich besonders herzlich. Man sah, dass
Jesus sie geschult hatte, dass er sie erhoben hatte, und sie wuchsen immer
noch. Nun erkannte man, warum Jesus sie gewählt hatte. Simon begrüßten sie mit
großem Respekt, dem man anmerkte, dass sie ihn anerkannt hatten.
Jesus hatte den Jüngern geboten, für die Massen Brot und Nahrung
zu bringen, damit sie verpflegt werden. Aber der Zustrom wurde immer größer. Es
müssen Hunderte gewesen sein. Bis die Jünger zu Jesus kamen und sagten: „Wir
haben nicht genug Brot, um alle zu versorgen.“ Jesus lächelte nur
und sagte: „Teilt das Brot aus.“
Das Wunder an jenem Abend war, dass Brot die Jünger so viel auch verteilten, es
kein Ende nahm. Als ob die Brotlaibe sich immer wieder erneuerten. Dieses
Mysterium konnten alle miterleben. Alle bekamen zu essen, ohne dass die Nahrung
ein Ende nahm. Jesus war gelassen, als er auftauchte. Er begrüßte herzlich
seine Freunde, die aus Jerusalem gekommen waren."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése