Előszó
(Jon Kabat-Zinn)
"Fiunk,
aki épp most végzi első évét az egyetemen, éjszaka 1 óra 30 perckor érkezik
haza, a Hálaadás ünnepére jött. Egy barátja hozta magával. Amikor kora este
felhívott és közölte, nem fog hazaérni vacsorára – amiben pedig reménykedtünk
–, mindannyian csalódottak voltunk, néhány pillanatig kifejeztetten haragot
éreztem magamban. Ezután megbeszéltük, hogy nyitva hagyjuk a bejárati ajtót és
amikor hazaér, felkelt bennünket. Ám erre egyáltalán nem volt szükség. Úgyis
hallottuk, hogy bejött a házba. Még amikor igyekszik csöndes lenni, akkor is
érezni ifjú, áradó energiáit. Feljön a lépcsőn. Halkan magunkhoz hívjuk, hogy
ne ébressze fel a húgát. Bejön sötét hálószobánkba. Átöleljük egymást. Az
ágynak annál az oldalánál áll, ahol én fekszem, keresztben átnyúl rajtam
Mylához és mindkettőnket egyszerre ölel át karjaival, sőt egész lényével.
Boldog, hogy újra itthon van. Mintha csak a világ legtermészetesebb dolga
volna, fekszik rajtam keresztben. A késése miatt érzett harag minden nyoma és a
csalódottság, hogy hiányzott a közös vacsoráról, egy pillanat alatt elszáll.
Érzem, hogy árad belőle a boldogság
érzése, amely se nem túlzott, se nem mániákus. Örömöt, elégedettséget,
nyugalmat és lazaságot sugároz. Olyan, mint amikor régi barátok újra
találkoznak, de ennél még több: mint egy családi ünnep. Itthon van, itt, a
sötét hálószobánkban. Hozzánk tartozik. Érezhető a kapcsolat hármunk között. Az
öröm érzése önt el és magam előtt látok egy sor képet a vele töltött életemből,
amelyek e pillanat teljességét tükrözik. Ez a nagy tizenkilenc éves fiú, aki keresztben
fekszik rajtam és akit oly sokszor tartottam a karomban, amíg le nem vált
rólunk és ki nem ment a világba, akinek most zilált szakálla és erős izmai
vannak, a fiam. Én az apja vagyok. Myla az anyja. Hallgatunk és tudatában
vagyunk ennek. Mialatt ott fekszünk, mindannyian fürdünk saját boldogságunk
érzésében, melyek egyetlen egységgé olvadnak össze.
Kis idő múlva elmegy, hogy megnézzen egy filmet. Még
nem tud elaludni, túl sok az energiája. Mi megpróbálunk újra elaludni, de még
órákig hánykolódunk az ágyban, kimerültségtől kábultan. Egy pillanatig arra
gondolok, átmegyek hozzá a szobájába, hogy minél több értékes időt töltsek
vele, aztán mégis fekve maradok. Nincs rá szükség, hogy bármi után loholjak,
sem őutána, sem az alvás után, amelyre tulajdonképpen sürgős szükségem volna.
Másnap reggel munkába indulok, jóval azelőtt, hogy ő felkelne. Egész nap kísér
a tudat, hogy este, amikor hazatérek, otthon lesz és látni fogom.
*
Ezek
a pillanatok adják az áldást és örömöt, amelyet szülőként megélhetünk, hacsak saját magunk meg nem akadályozzuk, ahogy én
azon a napon kezdeti haragommal csaknem megtettem. Ugyanilyen könnyen el is
illanhatnak az ilyen boldog pillanatok, anélkül, hogy egyáltalán észrevennénk
őket. De mi a különleges bennük? Csak akkor érezzük ezt a mély kapcsolatot
gyermekünkkel, amikor először érkezik haza a kollégiumból, vagy amikor
született, amikor kimondta az első szót, esetleg amikor járni kezdett? Vagy az
ilyen pillanatok gyakoribbak, mint gondolnánk? Lehetséges volna, hogy inkább
gyakoriak, mint ritkák, hogy gyakorlatilag bármikor megélhetjük őket, még nehéz
helyzetekben is – amennyiben gyermekeinkkel és az adott pillanattal kapcsolatban maradunk?
Tapasztalatom
az, hogy ezek a pillanatok korlátlan mennyiségben fordulnak elő. Csak könnyen, észrevétlen
elmúlnak, anélkül, hogy felismerném értéküket, ha nem vagyok elég éber, hogy
meglássam őket. Észrevételük bizonyos fajta belső munkát igényel, hiszen
szellemem olyan könnyen elkalandozik és oly sok dolog vonja el figyelmemet az
adott pillanattól...."
-------------------------------------------------------------------------------------------------
Mit
jelent a tudatos figyelem a szülők számára?
"A
tudatos figyelem gyakorlása a családban arra szólít fel, hogy a szülői lét
lehetőségeire, pozitív fejlődési esélyeire és kihívásaira újfajta éberséggel és
különleges belső hozzáállással tekintsünk. Nemcsak azt eredményezi, hogy
fontosnak tűnik számunkra, amit teszünk, hanem megmutatja, hogy szülői
elkötelezettségünk tudatossá válása a szó legszorosabb értelmében a
legfontosabb, amit tehetünk – úgy gyermekeinkért, mint saját magunkért.
Ez a könyv a szülői tapasztalat legkülönfélébb
aspektusaival foglalkozik. Leírja, hogyan elégíthetjük ki gyermekeink
szükségleteit a lehető legteljesebben és legönzetlenebb módon, amennyiben
kifejlesztjük az érzékelésnek egy különleges módját. Ennekaz érzékelésnek a
segítségével, amelyet más néven tudatos
(éber) figyelemnek nevezünk, mélyebb megértésre tehetünk szert
gyermekeinkkel és saját magunkkal kapcsolatban is. Az éber figyelem lehetővé
teszi, hogy a felületes jelenségeken áthatoljunk. Segít világosabban látnunk,
milyenek is gyermekeink a valóságban. Az éber figyelem révén betekinthetünk
saját bensőnkbe, de a külvilágot is megfigyelhetjük, és annak alapján, amit íly
módon látunk, bizonyos mértékű bölcsességet és együttérzést fejleszthetünk ki
cselekedeteinkben. Ha a szülők minden tettükben tudatos figyelemre törekednek,
ennek erősen gyógyító és átalakító hatása lehet gyermekeikre és saját magukra
nézve egyaránt.
A könyv IV. részében látni fogjuk, hogy a tudatos
figyelem szellemében folyó együttélést a gyermekekkel úgy is tekinthetjük, mint
egy különösen hosszú és olykor nagyon fárasztó meditációs elvonulást, amely
életünk nagy részét kitölti. Gyermekeinket pedig házitanítókként foghatjuk fel,
akik állandóan kihívások elé állítanak, s születésüktől fogva egészen
felnőttkorukig, sőt azon is túl folytonosan kísérnek és tanítanak bennünket.
Számtalan alkalmat nyújtanak rá, hogy többet tudjunk meg arról, kik vagyunk mi,
és kik ők valójában. Ezáltal pedig lehetőségünk nyílik rá, hogy kapcsolatban maradjunk
a valóban fontos dolgokkal, gyermekeinknek pedig azt adhassuk, amire
fejlődésükhöz a leginkább szükségük van. Idővel talán megállapítjuk majd, hogy
a pillanatról pillanatra történő érzékelés a leginkább korlátozó észlelési
szokásainktól szabadít meg bennünket, attól a módtól, ahogyan más emberekkel
kapcsolatba lépünk. A szellem kényszerzubbonyaitól és börtöneitől, amelyeket az
előző generáció adott tovább nekünk, vagy amelyeket valamilyen módon saját
magunk teremtettünk. Gyermekeink puszta jelenlétükkel, gyakran szavak vagy
beszéd nélkül is inspirálhatnak bennünket ennek a belső munkának az
elvégzésére. Minél jobban sikerül gyermekeink teljességét és szépségét,
lényüknek e sajátosságait tudatosítanunk – különösen akkor, ha ez nehezünkre
esik –, annál mélyebbé válik képességünk a tudatos figyelemre. Minél
világosabban látunk, annál jobban, nagyvonalúbban és bölcsebben tudunk
viszonyulni hozzájuk.
Ha feladatunkká tesszük, hogy belsőleg is tápláljuk
őket és megértsük, kik ők valójában, akkor „házitanítóink“, főként „képzésünk“
első tíz vagy húsz évében a rácsodálkozás és a boldogság végtelen sok
pillanatával ajándékoznak meg bennünket, valamint számtalan olyan alkalommal,
melyekben az összetartozás és szeretet legmélyebb érzéseit tapasztalhatjuk meg.
Ugyanilyen valószínű az is, hogy pontosan rátapintanak minden sebzett
pontunkra, minden bizonytalanságunkra, megingatják határainkat és mindazt
megérintik bennünk, amitől félünk, vagy amiben elégtelennek érezzük magunkat.
Ha készek vagyunk tapasztalataink teljes spektrumát valóban tudatosan megélni,
akkor újra és újra emlékeztetni fognak bennünket a legfontosabbra az életben,
beleértve annak misztériumait is.
Szülői feladatunk részben azért különösen intenzív és
fárasztó, mert gyermekeink olyan dolgokat követelnek tőlünk, amelyeket senki
más nem követelhetne és oly módon, ahogyan azt senki más nem tehetné vagy
tenné. Olyan közelről látnak bennünket, mint senki más, és állandóan
rákényszerítenek minket, hogy belenézzünk az általuk elénk tartott tükörbe.
Ezáltal megadják számunkra az esélyt, hogy önmagunkat mindig új és új módon
lássuk és tudatosan feltegyük magunknak a kérdést, mit tanulhatunk azokból a
helyzetekből, amelyeket velük megélünk. Ebből a fajta érzékelésből kiindulva
azután olyan döntéseket hozhatunk, amelyek gyermekeink belső növekedését,
ugyanakkor saját további fejlődésünket is szolgálják. Összetartozásunk és
egymástól való függésünk megnyitja előttünk a közös tanulás és növekedés
lehetőségét.
*
Ahhoz, hogy szülői feladatunkat tudatos, éber figyelemmel
láthassuk el, hasznos lehet, ha megtudunk valamit arról, mit is jelent ez a
fajta figyelem. Egy olyan érzékelésről van szó, amely minden egyes pillanatra
kiterjed, anélkül, hogy közben ítéletet alkotnánk az adott pillanatról. Úgy
fejleszthetjük ki magunkban ezt az érzékelést, ha figyelmünket egyre
finomítjuk, koncentrációs képességünket mindig a jelen pillanatra irányítva
edzzük, és ezt a figyelmet, amennyire csak lehetséges, fenntartjuk. Ha ezt
megkíséreljük, egyre intenzívebb kapcsolatot alakítunk ki saját életünkkel,
annak minden egyes pillanatával.
Életünk nagy része általában automatikus reakciókkal
telik el. Csak nagyon korlátozottan és inkább véletlenszerűen vagyunk
figyelmesek, sok fontos dolog magától értetődőnek tűnik számunkra, vagy pedig egyáltalán
nem figyelünk oda rá. Általában mindenről ítélkezünk, amivel csak találkozunk:
villámgyorsan és gyakran kritikátlanul véleményt alkotunk, mégpedig annak
alapján, hogy szeretjük vagy nem szeretjük, akarjuk vagy nem akarjuk az adott
dolgot. Az éber figyelem nagyon hatékonyan segíthet a szülőknek feladataik
ellátásában, abban, hogy tudatosan regisztrálják azt, ami minden egyes
pillanatban történik, és így az automatikus gondolatok és érzések fátylán át
eljussanak a mélyebb valóság észleléséhez.
A tudatos, éber figyelem a buddhista meditáció
központi gyakorlata, melynek során elsősorban az a cél, hogy kifejlesszék és
gyakorolják a figyelmet. Ezt a praxist különböző meditációs iskolákban egész
Ázsiában több mint két és félezer éve folytatják és továbbfejlesztik, ma pedig
a nyugati társadalomban is több területen egyre növekvő érdeklődés övezi,
többek között a gyógyászatban, az egészségmegőrzésben, a nevelésben, valamint a
szociális programokban.
A tudatos figyelem a sok ma ismert spirituális
diszciplína és gyakorlati út egyike. Azt mondhatnánk, hogy mindezek a módszerek
ajtókhoz hasonlítanak, melyek végülis mind ugyanabba a terembe vezetnek.
Mindegyik ajtóból egyedülálló perspektíva nyílik a megfigyelő előtt, mely
teljesen különbözik attól, ami a többi ajtóból kínálkozik. Ám teljesen mindegy,
melyik ajtón át lépünk be a terembe, amikor benne tartózkodunk, ugyanarról a
teremről van szó. Teljesen mindegy, melyik meditációs módszert, vagy tradíciót
követjük, ami a meditációban történik, az mindig arra a rendre és csöndre való
ráhangolódást jelenti, amelyet minden aktivitás tartalmaz, ha mégoly
kaotikusnak tűnik is számunkra. Ez a ráhangolódás a figyelem képességének a
segítségével történik. Semmi esetre sem egyfajta belső manipulációról van szó,
amint azt sokan gondolják – mintha csak egy kapcsolót kellene bekapcsolnunk
vagy csupán csak ellazulnunk –, melynek révén egy „különleges állapotba“
lépnénk be, amelyben életünk minden mozzanata másnak, jobbnak tűnik, vagy
amelyben szellemünk „kiüresedik“ vagy gondolatainkat elnyomjuk. Sokkal inkább
tapasztalataink teljes körének, vagy bizonyos részének szisztematikus és
folyamatos érzékelése az, ami ilyenkor történik...."
------------------------------------
"Bár a tudatos, éber figyelem gyakorlatát a buddhista
hagyomány írja le különösen differenciáltan, minden kultúrában fontos szerepet
játszik, hiszen nem jelent egyebet, mint az érzékelés, a világosság és az
együttérzés kifejlesztését, tehát olyan tulajdonságokét, amelyek minden
emberben léteznek és mindannyiunk számára fontosak. Sok lehetőség van a tudatos
figyelem létrehozására, és ezek között nincs egyedül helyes mód, mint ahogyan a
gyermekekkel való bánásmód tekintetében sem létezik egyedül üdvözítő megoldás.
A tudatos, éber figyelem számunkra, mint szülők
számára azt jelenti, hogy a gyermekeinkkel való hétköznapi együttélés során
tudatában maradunk a valóban fontos dolgoknak. Meg fogjuk állapítani, hogy az
idő legnagyobb részében kifejezetten igyekeznünk kell majd, hogy észrevegyük,
mi ez. Az is előfordulhat, hogy bizonyos pillanatokban egyáltalán nem tudjuk,
mi a fontos, mivel elveszítettük orientációnkat. Ez nagyon is könnyen
megtörténhet. De még szülői életünk legnehezebb, legszörnyűbb pillanataiban is
lehetőségünk van rá, hogy tudatosan távolságot teremtsünk az aktuális
helyzettől és friss pillantással magunkra tekintve, elfogulatlanul feltegyük a
kérdést: „Mi a valóban fontos ebben a helyzetben?“
A tudatos figyelem számunkra, mint szülők számára azt
is tartalmazza, hogy emlékeztetjük
önmagunkat, hogy minden helyzetben, melyet gyermekeinkkel együtt megélünk,
kialakítsuk ezt a figyelmet, nyitottságot és bölcsességet. Ez egy valódi
gyakorlati módszer, egy belső diszciplina, a meditáció egy formája, amely a
gyermekek és a szülők számára egyaránt nagy haszonnal járhat...."
(Jelen fordítás csak minta, a szerzők által még nincs jóváhagyva...)
http://www.amazon.com/Everyday-Blessings-Inner-Mindful-Parenting/dp/0786883146
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése