2014. augusztus 6., szerda

Fordítás - Mindennapi áldás (Növekedj a gyermekeiddel!) - Jon és Myla Kabat-Zinn könyvéből

Az éber figyelem gyakorlása a családban

Előszó 
(Jon Kabat-Zinn)

"Fiunk, aki épp most végzi első évét az egyetemen, éjszaka 1 óra 30 perckor érkezik haza, a Hálaadás ünnepére jött. Egy barátja hozta magával. Amikor kora este felhívott és közölte, nem fog hazaérni vacsorára – amiben pedig reménykedtünk –, mindannyian csalódottak voltunk, néhány pillanatig kifejeztetten haragot éreztem magamban. Ezután megbeszéltük, hogy nyitva hagyjuk a bejárati ajtót és amikor hazaér, felkelt bennünket. Ám erre egyáltalán nem volt szükség. Úgyis hallottuk, hogy bejött a házba. Még amikor igyekszik csöndes lenni, akkor is érezni ifjú, áradó energiáit. Feljön a lépcsőn. Halkan magunkhoz hívjuk, hogy ne ébressze fel a húgát. Bejön sötét hálószobánkba. Átöleljük egymást. Az ágynak annál az oldalánál áll, ahol én fekszem, keresztben átnyúl rajtam Mylához és mindkettőnket egyszerre ölel át karjaival, sőt egész lényével. Boldog, hogy újra itthon van. Mintha csak a világ legtermészetesebb dolga volna, fekszik rajtam keresztben. A késése miatt érzett harag minden nyoma és a csalódottság, hogy hiányzott a közös vacsoráról, egy pillanat alatt elszáll.
Érzem, hogy árad belőle a boldogság érzése, amely se nem túlzott, se nem mániákus. Örömöt, elégedettséget, nyugalmat és lazaságot sugároz. Olyan, mint amikor régi barátok újra találkoznak, de ennél még több: mint egy családi ünnep. Itthon van, itt, a sötét hálószobánkban. Hozzánk tartozik. Érezhető a kapcsolat hármunk között. Az öröm érzése önt el és magam előtt látok egy sor képet a vele töltött életemből, amelyek e pillanat teljességét tükrözik. Ez a nagy tizenkilenc éves fiú, aki keresztben fekszik rajtam és akit oly sokszor tartottam a karomban, amíg le nem vált rólunk és ki nem ment a világba, akinek most zilált szakálla és erős izmai vannak, a fiam. Én az apja vagyok. Myla az anyja. Hallgatunk és tudatában vagyunk ennek. Mialatt ott fekszünk, mindannyian fürdünk saját boldogságunk érzésében, melyek egyetlen egységgé olvadnak össze.
Kis idő múlva elmegy, hogy megnézzen egy filmet. Még nem tud elaludni, túl sok az energiája. Mi megpróbálunk újra elaludni, de még órákig hánykolódunk az ágyban, kimerültségtől kábultan. Egy pillanatig arra gondolok, átmegyek hozzá a szobájába, hogy minél több értékes időt töltsek vele, aztán mégis fekve maradok. Nincs rá szükség, hogy bármi után loholjak, sem őutána, sem az alvás után, amelyre tulajdonképpen sürgős szükségem volna. Másnap reggel munkába indulok, jóval azelőtt, hogy ő felkelne. Egész nap kísér a tudat, hogy este, amikor hazatérek, otthon lesz és látni fogom.

*

Ezek a pillanatok adják az áldást és örömöt, amelyet szülőként megélhetünk, hacsak  saját magunk meg nem akadályozzuk, ahogy én azon a napon kezdeti haragommal csaknem megtettem. Ugyanilyen könnyen el is illanhatnak az ilyen boldog pillanatok, anélkül, hogy egyáltalán észrevennénk őket. De mi a különleges bennük? Csak akkor érezzük ezt a mély kapcsolatot gyermekünkkel, amikor először érkezik haza a kollégiumból, vagy amikor született, amikor kimondta az első szót, esetleg amikor járni kezdett? Vagy az ilyen pillanatok gyakoribbak, mint gondolnánk? Lehetséges volna, hogy inkább gyakoriak, mint ritkák, hogy gyakorlatilag bármikor megélhetjük őket, még nehéz helyzetekben is – amennyiben gyermekeinkkel és az adott pillanattal kapcsolatban maradunk?
Tapasztalatom az, hogy ezek a pillanatok korlátlan mennyiségben fordulnak elő. Csak könnyen, észrevétlen elmúlnak, anélkül, hogy felismerném értéküket, ha nem vagyok elég éber, hogy meglássam őket. Észrevételük bizonyos fajta belső munkát igényel, hiszen szellemem olyan könnyen elkalandozik és oly sok dolog vonja el figyelmemet az adott pillanattól...."

-------------------------------------------------------------------------------------------------

Mit jelent a tudatos figyelem a szülők számára?

"A tudatos figyelem gyakorlása a családban arra szólít fel, hogy a szülői lét lehetőségeire, pozitív fejlődési esélyeire és kihívásaira újfajta éberséggel és különleges belső hozzáállással tekintsünk. Nemcsak azt eredményezi, hogy fontosnak tűnik számunkra, amit teszünk, hanem megmutatja, hogy szülői elkötelezettségünk tudatossá válása a szó legszorosabb értelmében a legfontosabb, amit tehetünk – úgy gyermekeinkért, mint saját magunkért.
Ez a könyv a szülői tapasztalat legkülönfélébb aspektusaival foglalkozik. Leírja, hogyan elégíthetjük ki gyermekeink szükségleteit a lehető legteljesebben és legönzetlenebb módon, amennyiben kifejlesztjük az érzékelésnek egy különleges módját. Ennekaz érzékelésnek a segítségével, amelyet más néven tudatos (éber) figyelemnek nevezünk, mélyebb megértésre tehetünk szert gyermekeinkkel és saját magunkkal kapcsolatban is. Az éber figyelem lehetővé teszi, hogy a felületes jelenségeken áthatoljunk. Segít világosabban látnunk, milyenek is gyermekeink a valóságban. Az éber figyelem révén betekinthetünk saját bensőnkbe, de a külvilágot is megfigyelhetjük, és annak alapján, amit íly módon látunk, bizonyos mértékű bölcsességet és együttérzést fejleszthetünk ki cselekedeteinkben. Ha a szülők minden tettükben tudatos figyelemre törekednek, ennek erősen gyógyító és átalakító hatása lehet gyermekeikre és saját magukra nézve egyaránt.
A könyv IV. részében látni fogjuk, hogy a tudatos figyelem szellemében folyó együttélést a gyermekekkel úgy is tekinthetjük, mint egy különösen hosszú és olykor nagyon fárasztó meditációs elvonulást, amely életünk nagy részét kitölti. Gyermekeinket pedig házitanítókként foghatjuk fel, akik állandóan kihívások elé állítanak, s születésüktől fogva egészen felnőttkorukig, sőt azon is túl folytonosan kísérnek és tanítanak bennünket. Számtalan alkalmat nyújtanak rá, hogy többet tudjunk meg arról, kik vagyunk mi, és kik ők valójában. Ezáltal pedig lehetőségünk nyílik rá, hogy kapcsolatban maradjunk a valóban fontos dolgokkal, gyermekeinknek pedig azt adhassuk, amire fejlődésükhöz a leginkább szükségük van. Idővel talán megállapítjuk majd, hogy a pillanatról pillanatra történő érzékelés a leginkább korlátozó észlelési szokásainktól szabadít meg bennünket, attól a módtól, ahogyan más emberekkel kapcsolatba lépünk. A szellem kényszerzubbonyaitól és börtöneitől, amelyeket az előző generáció adott tovább nekünk, vagy amelyeket valamilyen módon saját magunk teremtettünk. Gyermekeink puszta jelenlétükkel, gyakran szavak vagy beszéd nélkül is inspirálhatnak bennünket ennek a belső munkának az elvégzésére. Minél jobban sikerül gyermekeink teljességét és szépségét, lényüknek e sajátosságait tudatosítanunk – különösen akkor, ha ez nehezünkre esik –, annál mélyebbé válik képességünk a tudatos figyelemre. Minél világosabban látunk, annál jobban, nagyvonalúbban és bölcsebben tudunk viszonyulni hozzájuk.
Ha feladatunkká tesszük, hogy belsőleg is tápláljuk őket és megértsük, kik ők valójában, akkor „házitanítóink“, főként „képzésünk“ első tíz vagy húsz évében a rácsodálkozás és a boldogság végtelen sok pillanatával ajándékoznak meg bennünket, valamint számtalan olyan alkalommal, melyekben az összetartozás és szeretet legmélyebb érzéseit tapasztalhatjuk meg. Ugyanilyen valószínű az is, hogy pontosan rátapintanak minden sebzett pontunkra, minden bizonytalanságunkra, megingatják határainkat és mindazt megérintik bennünk, amitől félünk, vagy amiben elégtelennek érezzük magunkat. Ha készek vagyunk tapasztalataink teljes spektrumát valóban tudatosan megélni, akkor újra és újra emlékeztetni fognak bennünket a legfontosabbra az életben, beleértve annak misztériumait is.
Szülői feladatunk részben azért különösen intenzív és fárasztó, mert gyermekeink olyan dolgokat követelnek tőlünk, amelyeket senki más nem követelhetne és oly módon, ahogyan azt senki más nem tehetné vagy tenné. Olyan közelről látnak bennünket, mint senki más, és állandóan rákényszerítenek minket, hogy belenézzünk az általuk elénk tartott tükörbe. Ezáltal megadják számunkra az esélyt, hogy önmagunkat mindig új és új módon lássuk és tudatosan feltegyük magunknak a kérdést, mit tanulhatunk azokból a helyzetekből, amelyeket velük megélünk. Ebből a fajta érzékelésből kiindulva azután olyan döntéseket hozhatunk, amelyek gyermekeink belső növekedését, ugyanakkor saját további fejlődésünket is szolgálják. Összetartozásunk és egymástól való függésünk megnyitja előttünk a közös tanulás és növekedés lehetőségét.

*

Ahhoz, hogy szülői feladatunkat tudatos, éber figyelemmel láthassuk el, hasznos lehet, ha megtudunk valamit arról, mit is jelent ez a fajta figyelem. Egy olyan érzékelésről van szó, amely minden egyes pillanatra kiterjed, anélkül, hogy közben ítéletet alkotnánk az adott pillanatról. Úgy fejleszthetjük ki magunkban ezt az érzékelést, ha figyelmünket egyre finomítjuk, koncentrációs képességünket mindig a jelen pillanatra irányítva edzzük, és ezt a figyelmet, amennyire csak lehetséges, fenntartjuk. Ha ezt megkíséreljük, egyre intenzívebb kapcsolatot alakítunk ki saját életünkkel, annak minden egyes pillanatával.
Életünk nagy része általában automatikus reakciókkal telik el. Csak nagyon korlátozottan és inkább véletlenszerűen vagyunk figyelmesek, sok fontos dolog magától értetődőnek tűnik számunkra, vagy pedig egyáltalán nem figyelünk oda rá. Általában mindenről ítélkezünk, amivel csak találkozunk: villámgyorsan és gyakran kritikátlanul véleményt alkotunk, mégpedig annak alapján, hogy szeretjük vagy nem szeretjük, akarjuk vagy nem akarjuk az adott dolgot. Az éber figyelem nagyon hatékonyan segíthet a szülőknek feladataik ellátásában, abban, hogy tudatosan regisztrálják azt, ami minden egyes pillanatban történik, és így az automatikus gondolatok és érzések fátylán át eljussanak a mélyebb valóság észleléséhez.
A tudatos, éber figyelem a buddhista meditáció központi gyakorlata, melynek során elsősorban az a cél, hogy kifejlesszék és gyakorolják a figyelmet. Ezt a praxist különböző meditációs iskolákban egész Ázsiában több mint két és félezer éve folytatják és továbbfejlesztik, ma pedig a nyugati társadalomban is több területen egyre növekvő érdeklődés övezi, többek között a gyógyászatban, az egészségmegőrzésben, a nevelésben, valamint a szociális programokban.
A tudatos figyelem a sok ma ismert spirituális diszciplína és gyakorlati út egyike. Azt mondhatnánk, hogy mindezek a módszerek ajtókhoz hasonlítanak, melyek végülis mind ugyanabba a terembe vezetnek. Mindegyik ajtóból egyedülálló perspektíva nyílik a megfigyelő előtt, mely teljesen különbözik attól, ami a többi ajtóból kínálkozik. Ám teljesen mindegy, melyik ajtón át lépünk be a terembe, amikor benne tartózkodunk, ugyanarról a teremről van szó. Teljesen mindegy, melyik meditációs módszert, vagy tradíciót követjük, ami a meditációban történik, az mindig arra a rendre és csöndre való ráhangolódást jelenti, amelyet minden aktivitás tartalmaz, ha mégoly kaotikusnak tűnik is számunkra. Ez a ráhangolódás a figyelem képességének a segítségével történik. Semmi esetre sem egyfajta belső manipulációról van szó, amint azt sokan gondolják – mintha csak egy kapcsolót kellene bekapcsolnunk vagy csupán csak ellazulnunk –, melynek révén egy „különleges állapotba“ lépnénk be, amelyben életünk minden mozzanata másnak, jobbnak tűnik, vagy amelyben szellemünk „kiüresedik“ vagy gondolatainkat elnyomjuk. Sokkal inkább tapasztalataink teljes körének, vagy bizonyos részének szisztematikus és folyamatos érzékelése az, ami ilyenkor történik...."

------------------------------------

"Bár a tudatos, éber figyelem gyakorlatát a buddhista hagyomány írja le különösen differenciáltan, minden kultúrában fontos szerepet játszik, hiszen nem jelent egyebet, mint az érzékelés, a világosság és az együttérzés kifejlesztését, tehát olyan tulajdonságokét, amelyek minden emberben léteznek és mindannyiunk számára fontosak. Sok lehetőség van a tudatos figyelem létrehozására, és ezek között nincs egyedül helyes mód, mint ahogyan a gyermekekkel való bánásmód tekintetében sem létezik egyedül üdvözítő megoldás.
A tudatos, éber figyelem számunkra, mint szülők számára azt jelenti, hogy a gyermekeinkkel való hétköznapi együttélés során tudatában maradunk a valóban fontos dolgoknak. Meg fogjuk állapítani, hogy az idő legnagyobb részében kifejezetten igyekeznünk kell majd, hogy észrevegyük, mi ez. Az is előfordulhat, hogy bizonyos pillanatokban egyáltalán nem tudjuk, mi a fontos, mivel elveszítettük orientációnkat. Ez nagyon is könnyen megtörténhet. De még szülői életünk legnehezebb, legszörnyűbb pillanataiban is lehetőségünk van rá, hogy tudatosan távolságot teremtsünk az aktuális helyzettől és friss pillantással magunkra tekintve, elfogulatlanul feltegyük a kérdést: „Mi a valóban fontos ebben a helyzetben?“

A tudatos figyelem számunkra, mint szülők számára azt is tartalmazza, hogy emlékeztetjük önmagunkat, hogy minden helyzetben, melyet gyermekeinkkel együtt megélünk, kialakítsuk ezt a figyelmet, nyitottságot és bölcsességet. Ez egy valódi gyakorlati módszer, egy belső diszciplina, a meditáció egy formája, amely a gyermekek és a szülők számára egyaránt nagy haszonnal járhat...."


(Jelen fordítás csak minta, a szerzők által még nincs jóváhagyva...)
http://www.amazon.com/Everyday-Blessings-Inner-Mindful-Parenting/dp/0786883146


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése